A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet értékelése a gyakorlatban
Minden gazdasági társaság vezetőjének a réme, hogy a cége fizetésképtelen helyzetbe kerül és esedékességkor nem tudja kötelezettségeit teljesíteni. Van, aki jól kezeli ezt a helyzetet, mást azonban már ennek veszélye is megrémiszt. A tényleges fizetésképtelenséget megelőzően, ennek az előre látható, valós fenyegetése is már egy jogi kategória, amelyhez jogkövetkezmények, kötelezettségek társulnak, amit sokan nem is tudnak.
Adózás 2016-ban (magánszemélyek és vállalkozások)
2016. január 1. napjától jelentősen változott a magyar adórendszer; ezen változások közül a legfontosabbakat, illetve a legérdekesebbeket gyűjtöttük össze Önöknek.
Újabb kötelező cégmódosítás 2016. március 15. napjáig!
A gazdasági társaságoknak az új Ptk. rendelkezéseinek való megfeleléssel (minimális jegyzett tőke összege 3 millió forint, egyéb kötelezően alkalmazandó szabályok) kapcsolatosan közeledik a végső határidő.
Előadás a vezetői felelősségről a Budapesti Ügyvédi Kamarában
Szakértőnk, dr. Pajor Dávid ügyvéd a Budapesti Ügyvédi Kamarában tartott előadást a vezető tisztségviselők felelősségének kérdéseiről.
Itt a CSOK, az új SZOCPOL
Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK)2015. július 1-jével indult az új Otthonteremtési Program; a Családi Otthonteremtési Kedvezmény - a Szocpolt felváltó állami támogatás – mely a korábbi rendszerrel szemben már nemcsak új, hanem használt ingatlan vásárlására, bővítésére illetve már 1 gyermekes családok által is igényelhető lett.
Tájékoztatás a diákok foglalkoztatásának alapvető szabályairól
Évről évre egyre több diák dönt úgy, hogy a szünidőt – vagy annak egy részét – munkával tölti, ezért ismét aktuális a diákok foglalkoztatási szabályainak áttekintése. Sok tanuló a nyári időszakon túl rendszeresen is végez munkát, így az alábbiakban a diákok munkavállalásával összefüggő legfontosabbtudnivalókat mutatjuk be, adózási és jogi szempontból
A szabad felhasználású szoftverekhez kapcsolódó jogi kérdések
A szabad szoftverek felhasználhatósága és a licencek kérdéseiről tartott Dr. Nemessuri Péter partnerünk előadást az Óbudai Egyetemen a Mozilla Magyarország és a Magyar Webért Egyesület által szervezett Open IT 2015 c. konferencián.
Kik jártak jobban - a QUAESTOR-ügy vagy a Buda-Cash-ügy károsultjai?
Az elmúlt időszakban egymást érik a pénzügyi szektorban napvilágra került visszaélések, a pénzügyi intézményeknek saját magukkal szemben, vagy a Felügyelet által indított felszámolási és csődeljárások.
Előadás a behajtási költségátalányról a Budapesti Ügyvédi Kamarában
A Ptk. 6:155. §-ában szabályozott €40 nagyságú behajtási költségátalány jogi, számviteli és adózási kérdéseiről tartottak partnereink előadást a Budapesti Ügyvédi Kamarában.
A 2015-ben érvényes pénzbeli juttatások és járulékok összefoglaló táblázata
A mellékelt táblázatból megtudhatja, a pénzbeli juttatások és járulékok 2015-ben érvényes öszegét , illetve azok számítását.
PNL-Legal Ügyvédi Társulás

A PNL Legal Ügyvédi Társulás szakértői és partnerei különböző területek specialistáiként a legkiválóbb szakemberekböl kerülnek kiválasztásra annak érdekében, hogy ügyfeleinket mindenkor a legmagasabb szinten tudjuk teljes körűen kiszolgálni.

Elérhetőségeink

Cím: 1026 Budapest, Margit körút 26..
         (11-es kapucsengő)

Telefon: +36-70/366-11-91

Telefon: +36-70/636-38-83​

E-mail: info@pnl-legal.hu

Kövessen minket

Ezt a honlapot az együttműködő ügyvédek, akik a Budapesti Ügyvédi Kamarában és a Pest Megyei Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvédek tartják fenn, az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belsõ szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak. A honlapon közzétett információk kizárólag általános tájékoztatásra szolgálnak, amelyek semmilyen esetben sem minősülnek konkrét tanácsadásnak, vagy ajánlatnak.
PNL Legal Ügyvédi Társulás © 2015-2019